sportmix

Gratuláció a braziloknak, mert megint előhúztak egy szép mutatványt a mellényzsebből, a favoritnak tartott argentinok, szegények meg hiába nyújtottak az egész tornán magas szintű produkciót, egy - ilyen felvezetés után - kudarcnak számító ezüsttel kulloghatnak haza.

Nem meglepő: több sorozatnál is megfigyelhető volt mostanság, hogy az előjelek által mást tartottak a végső győzelemre esélyesnek, mint aki végül megszerezte az adott trófeát. Ezt én két tényezőnek tulajdonítom: az egyik az erőbeosztás, a másik pedig a "plusz fokozat" jelensége.

A brazilok, bár a B csapatukkal érkeztek a kontinenstornára, azért legtöbbjük így is egy hosszú szezonon volt túl. Mint ahogy az argentinok is, természetesen. Azonban az argentinok az egész Copa alatt nagyobb elánnal vetették bele magukat a meccsekbe, mint a brazilok, ezáltal valószínűsíthetően többet kivett belőlük a döntőt megelőző pár mérkőzés - míg a brazilok kicsit kényelmesebb tempóban kezdve hangolódtak rá a tornára. A döntőre aztán beérett a brazilok szépen felépített munkája, és a folyamatosan ugyanúgy teljesítő argentinok fölé tudtak kerekedni. A brazilok koncentrációját - hiszen nem feltétlenül fizikai fáradtságról van itt szó, hanem lehet, hogy a fejekben kell keresni - egy folyamatosan emelkedő görbével lehet leírni, míg az argentinokét egy konstans vízszintes vonallal. És a brazilok görbéje a döntőre pont az argentinok szintje feletti értéket vett fel. Az argentinokban már nem volt lendület, amivel visszavághattak volna, nem voltak képesek kimozdulni a korábban felvett koncentrációs szintjükről. 

Hasonló jelenséggel találkozhattunk az 1998-as világbajnokságon is, többek közt, ahol azonban pont a brazilok voltak a szenvedő fél szerepében; ők nyújtottak akkoriban konstans jó teljesítményt, míg a franciák építkeztek szép szisztematikusan.

Azonban lehet, hogy egyszerűen csak a brazilok "elfordították a kapcsolót", tehát magasabb sebességi fokozatba voltak képesek kapcsolni, amikor kellett nekik. Ez nagyobb fokú tudatosságot, érettséget tételez fel a csapat részéről, és nem pedig egy folyamatnak tulajdonítja azt, hogy képesek voltak magukhoz ragadni a kezdeményezést. (Övék volt a momentum.) Ez alapján a döntő előtt elhatározták, hogy pont most 100, vagy 110 százalékos koncentrációra van szükségük, és ezt végre is hajtották. Láthattunk ilyenre is példát, pont az idén, amikor az NBA-ben a San Antonio Spurs a szezon első felében csak félgőzzel hajtott, majd pedig a vége felé közeledve nagyobb sebességbe kapcsoltak, és végül ők emelhették magasba a bajnoknak járó trófeát.

Természetesen a két megközelítés, mint ahogy az általában lenni szokott, valószínűleg most is együtt magyarázza meg a Copa America végeredményét.

... helyette majd lesz egy újabb Tilke-pálya? Jönnek: Valencia és Szingapúr. Hiába a hatalmas nézősereg, amit Malajzia például korántsem tud produkálni, az Egyesült Államok piacára nem tud betörni a forma1. Túlságosan erős az amcsik kötődése a "nemzeti sportjaikhoz", például a Nascar-hoz meg az Indy-hez. Ennek következtében ugyebár egy Michael Schumacher neve nem mond semmit az átlag amerikainak, nemhogy tudják, ki is az a Fernando Alonso. És ha ki is megy rekordszámú ember az indianapolisi pályára, ez még nem jelent sikert a hirdetők számára: Ázsiában sokkal nagyobb - és főleg a költségeket tekintve sokkal könnyebben megszerezhető piacok vannak. Nincs konkurense az F1-nek, így a figyelem 100%-os; a hirdetésekre is sokkal fogékonyabbak lesznek a nézők ezáltal. Hiába, hogy az autógyáraknak fontos piac az USA, nehezen lehet kötni a forma1-hez a Mercedes-eket, BMW-ket, hiszen például csak egyszer látják a nézők őket, mivel a futamok nézettsége finoman szólva nem egetrengető, a legtöbbjét nem is tudják élőben nézni, mert túl korán kezdődik.

Mi is az, amit az amerikaiak hiányolhatnak még az F1-ből? Az intenzitást. Ha a modern forma1-et összehasonlítjuk például a Nascar-ral vagy az Indy-szériával, azt láthatjuk, hogy nincs benne annyi előzés, annyi "dráma", ami a tévék elé ültetné az átlagembert, és el tudná csábítani a jól ismert, hazai versenysorozatoktól. Igaz, hogy az amerikai szériákban könnyebben megsérülhet a versenyző, sőt, akár meg is halhat - de a nézettségnek pont ez ad lökést. Számítani lehet arra, hogy valami különleges történik az amerikai versenyeken. A forma1-ben pár éve Ralf Schumacher karambolozott az indianapolis-i pálya oválrészén, és meglehetősen széttörte az autóját. Ezen igen hosszú ideig rágódott a forma1-es közvélemény; olyan hangokból is sok volt, miszerint a pálya túl veszélyes, ezért nem is lenne szabad ott versenyt tartani. Érdekes módon, az amerikai sorozatokat ez egyáltalán nem zavarja. Nyilván senki nem szeretné azt, hogy bárki is halálos balesetet szenvedjen, de szembe kell nézni a ténnyel: akik erre a sportra adták a fejüket, azok vállalták a kockázatot. A fizetésük többek közt azért is ennyi, mert a nézők szeretik látni, ahogy mások vállalják a veszélyhelyzetet (amiről ők is álmodnak), és ezért hajlandóak pénzt is áldozni a jegyre vagy a kábeltévére.

És nem állítom azt, hogy a forma1-ben nincs veszély; nem is a veszély valós mértéke a lényeg. Nem is látszik rajta, hogy igazán veszélyes lenne. (Ellenpéldának természetesen itt van Kubica balesete Montrealban, de az efféle események ritkaságára jellemző, hogy az F1 Racing címlapján "Az évtized bukása" címkével illette.) Nincs sok kicsúszás, koccanás; ha bármi ilyesmi történik, egyrészt a versenybíróság azonnal vizsgálatot indít, másrészt a csapat sem fog örülni neki, mivel költséget okoz a javítással (főleg a kiscsapatnál). Az autók és a csapatok stratégiái túlfejlettek az amerikai piacra való betöréshez.

Hello Mindenki!

A blog címe nagyjából-egészében kifejezi, miről is fog szólni. Mindazon sporteseményekről/történésekről/történetekről, amelyek szerintem érdeklődésre tarthatnak számot. A posztok egy jó része várhatóan a forma1-ről, valamint az NBA történéseiről fog beszámolni, az események szubjektív értékelésével kiegészítve.

A nyár közepe egy kis pangást eredményez a sportpalettán, a tévék is tele vannak ismétlésekkel, de ez pont ideális lesz ahhoz, hogy én is felvegyem a ritmust.